Ujjgyakorlat

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én gyakran esem abba a hibába, hogy minél hamarabb meg szeretnék írni valamit és a leírások felett elsiklom. Gyakori hibám. Éppen ezért kifejlesztettem magamnak egy kis módszert, amivel hozzászoktatom magam a leírásokhoz. Apró kis történéseket írok le olyan hosszasan és olyan kifejezően, ahogy csak tőlem telik.

1.:

Két kis piros folt rózsállott, amúgy sápadt arcán. Petyhüdt ajkai közt szabadon folyt a levegő. Láztól csillogó kék szemeit édesanyja sírástól maszatos, mégis oly kedves arcára emelte. Bágyadtan felemelte csepp kis kezét, kisimított egy őszülő, kunkor tincset a kedves arcból és utolsó leheletével, halvány mosollyal az arcán, alig hallhatóan ezt súgta: Édesanyám, ott találkozunk.

És most még oly forró teste nem mozdult többé.

2.:

A fehér virágok frissen, élénken, büszkén álltak a kis koporsó tetején. Középen egy hamvas, barackszínű liliom uralkodott. Szárán egy vízcsepp futott le, mintha megkönnyezné a gyermek halált. A koporsó a ravatalozó egy kis szobájában állt elhagyatottan, egy kopottas sárga függöny előtt. Senki nem látogatta. Estétől reggelig, reggeltől estéig nem ment be senki utolsó búcsút venni a gyermektől. Estére a virágok, mintha megérezték volna, hogy hiába tartják magukat büszkén és ontják az édes, fehér illatot, senki nem vesz tudomást róluk Azok a virágok, melyek eddig úgy tartották magukat, hogy egy úr is megirigyelte volna, mintegy varázsütésre elszomorodtak és bánatukat jelezvén, elkonyultak.

Négy feketébe öltözött férfi lépett be a kis szobába, a koporsót vállukra emelték és néma komorságukban kivonultak avval. A kis sírkertben aztán megtorpantak, rögtön a kapu mellett, és terhüket letették egy kis gödör mellé, mely sötét, éhes száját tátotta a komor világ felé. A pap egy gyors imát mormolt és intett a sírásóknak, hogy leereszthetik a porhüvelyt végső nyughelyére.

~ 0 ~

A lágy hajnali fény megvilágította karcsú alakját, amint félszegen átvágott a mező éles zöldjén. Kecses, fehér lábfején a harmatcseppek visszfényt vertek. Könnyű nyári ruhácskáját meglebbentette egy kósza hajnali fuvallat, ami sárga virágokkal átszőtt hajába is bele-belekapott. Egy ágban megakadt mezítelen lába és karjait előre nyújtva, mint egy lassított felvétel, a földre zuhant. Felhorzsolt karjait kitámasztva feltérdelt, és vakon kutatott a friss fűben az után a valami után, amit pár perccel előbb még jobb kezében tartott. Világtalan szeme hiába szegeződött a saras talajra, nem látott semmit. Vak szeméből ezüstösen csordult ki egy csillogó könnycsepp.

Egyetlen kincsét a fűben hagyva, leverten, sárosan, maga előtt tapogatózva ballagott haza. A kis szív alakú medál a lánccal együtt örökre a földben maradt elrejtve, a barna tincset őrizve.

~ 0 ~

Szenvtelenül ült a kis patika talán legkényelmetlenebb székén. Magába roskadva bámult bele egyenesen a semmibe. Egy kisgyerek, édesanyja térdei közül, kíváncsian szemlélte. De szőke fürtjeit lobogtatva, nagy zöld szemeit egyszer csak a falon függő plakátra emelte és a férfi mintha eltűnt volna, nem nézett rá, nem is foglalkozott vele többet. Egy vásárló távozott és egy másik lépett helyébe. Az eladó mogorván megérdeklődte, hogy mit óhajt. A nő a kezében tartott rongyosra gyűrt papírokat a pultra helyezte és szemlesütve, félénken előre tolta. Az eladó türelmetlenül emelte fel őket és olvasni kezdte. Míg összekapkodta a szükséges holmikat, a széken ülő férfi felállt, kinyitotta az ajtót és dolga végezetlenül kilépett a szűk üzlethelységből, láthatatlan terhektől gorbe vállal. Kint szakadt az eső.

Surányi Csenge