Hédi a Tollal-on 2.

Itt.

Igor az írásról

Mikor elkezdem prózában írni, arra törekedtem, hogy ne meséljek, hanem megmutassam, amit látok. Ami, ha becsukom a szemem, lejátszódik a szemem előtt. Mert mit ér egy romantikus részlet az érzelmek leírása nélkül?

"Ahogy ránéztem, tudtam, elvesztem. Szívem a torkomban dobogott, gyomrom egy kis szem borsó volt. Közel lépett hozzám, zöld haja vállamra esett. Figyeltem a szemét, várva, mit szeretne tőlem. Arcomat érintette. Éreztem, most vagy megfogom derekát, vagy elvesztem. Lassan lehunyta szemét, és ajkai közeledtek felém. Kezem feljebb húztam derekán, már nyugodtabb voltam. A zöld hajú boszim, nem volt szégyellős, olyan csókot adott, amilyet még nem éreztem. Este melegét éreztem, s hogy mindent, ami ő maga volt beleadott. Mikor elhúzta száját, a vágy, hogy újra összeérjük mindennél erősebb volt. Továbbra is fogta az arcom, én pedig a derekát."
Mielőtt egy tájleírást megtennék, gondolatban mindig körül nézek. Mi van mögöttem, mit láthatok, hogy néz ki a távol. Még azt is, hogy mi van a lábam alatt. Mindig fontos, hogy állatokat betegyek, ha egy madár, akkor azt. Persze minél több, annál jobban szeretem. Az ég és a napszak leírását imádom, s a színeket.
"Késő délután volt, a nap már készült leülni kicsit a horizontra. A környéket megfesteni pirossal és egy kis kékkel. A mező még tele volt élettel, egy őz nézett fel a távolban, figyelve nem akarjuk-e bántani. Egy gyík futott át rémülten a kezemen, miközben Artur lázasan követte. A macskám nem akarta elkapni, csak játszani vele. Úgy ugrált a fűben, mit a szöcskék. Kedvesem rám nézett, kezén egy pillangó bontogatta szárnyait, majd tova repült. Ahogy követtem reptét, láttam, a nap már megpihent a látóhatáron. Kelletlenül felálltam, és elkezdtem készülődni."

Persze a kedvenceim, az akció-jelenetek, mert pörgősek. Meg a legnehezebbek. Sok felé kell figyelni, és már az elején fontos, hogy pontosan tudjuk hol játszódik. Nem jó, ha hirtelen egy ház lesz a mezőn. Mikor harcolnak, fontosnak tartom a találatokat és a hatásokat is leírni. Van, hogy amit gondol utána, az is lényeges lehet.

"A szoba kicsi volt, kezünkben a kard hatalmasnak látszott. Akármerre mozdultam, valamit levertem. Egyből az jutott eszembe, hogy miért ne vagdossam ellenfelemhez. Az első már repült is, arra nem számítottam, hogy a pengéje kettévágja s nem törik el. Egy nagyobb ugrással a közelembe férkőzött és a kard markolatával gyomron vágott. A levegő egy pillanat alatt elfogyott, de a Ming vázát még a fejéhez vágtam. Kicsit kapkodtam a levegőt és azon agyaltam, hogy ugrott ekkorát. Felegyenesedtem, és szembenéztem végzetemmel. Arcáról vér csorgott, a szoba már romokban hevert. Tudtam, ő az erősebb, de már volt egy tervem. Az ablak. Csak oda kell jutni. Felkiáltottam és rohamot indítottam. Majdnem tökéletesen sikerült a tervem. Az ablakon kint voltam, de a hátamon égetett egy seb. Felálltam, elkezdtem rohanni, de a volt barátom nem is akart követni. Csak hangját hallottam, legközelebb."

Végére hagytam a legfontosabbat. Ahogy a való életben, úgy az írásaimban sem szeretem ismételni magam. Erre nagyon oda figyelek, ha valahol mégis ismétlés van, az szinte biztos, hogy szándékos. Az ismétlés lényege a szavak erősítése.

Végső soron talán ezért is hasonlítanak engem Vavyan Fable-hoz, én is inkább mesélek. Röviden ennyi lenne az én gondolatom az írásról. Minden idézet egy anime, a Gode Geass világából merít. Remélem, adtam valami újat is!

 

Igor újabb írása

Az erdő fái voltak mindenhol, nem futhatott semerre. Érezte, hogy magában egyre nő a harag. Minden ellen, de legfőképp a szerelme ellen. Elment, elhagyta. Érezte belsőjét marcangoló űrt, s a kérdést, hogy lesz ezután.

Csak rohant a fák között, maga mögött hagyva a múltját és jelenét. Az ágak egyre több helyen sértették fel bőrét. Mikor egy tisztásra ért, összerogyott és sírt. Mire megnyugodott, a nap már borostyán színt adott a leveleknek. Egy róka ült vele szembe, semmit nem tett csak ült.

Lassan jött az éjszaka, de ők nem tettek semmit, csak figyelték egymást. A Hold felbukkant már a fák felett mikor megértette, nem örökre ment el. Most is vele van, csak már nem úgy, mint régen. Felállt, elindult, kíváncsi volt követi-e a vörös bundás. Szíve, oly hangosan dobogott, hogy biztos volt benne, az erdő minden állata hallja. Pár lépés után visszanézet, a róka ott volt a közelében. Leguggolt, kinyújtotta kezét és várt. A róka lassan közeledett, a éjjel bronzra változtatta bundáját. Megszagolta a kezét, majd hozzá dörgölőzött. Óvatosan megsimogatta a bundáját, érezve, mennyire puha és selymes. Felnézett és nem hitt a szemének, az erdő megváltozott a szemében. Látta a mókusokat élelmet gyűjteni, szarvasokat vonulni, madarakat fészket rakni. A róka ölébe bújt, ő felemelte és mosollyal az arcán elindult az erdei házikó felé.

Hédi a Tollal-on

Itt a link, ahol megnézhetitek a Tollal.hu pályázatára benyújtott művemet.
Már kaptam negatív kritikát. Ez az! Ebből tanul az ember. :-)

Prince Igor egyik szösszenete - Hédi kedvence

Lustán ácsorgott a nap a horizonton. Ez az ősz is takaróként borult a tájra. Szép színű pléd volt. A levegő csípte már az arcom, de ezt szerettem, bár hiányzott a nyár, a meleg érintése, ragyogása.

A nap még mindig várt a látóhatáron. Nehezen vettem észre. Az árnyéka már nagyra nőtt. Ahogy közeledett, úgy öltöttek formát arcának részletei. Mikor mellettem állt, a nap úgy döntött, nem vár tovább. Tovább állt, nekünk sötétséget hagyva ajándékul. Ránéztem, figyeltem szemét. Nem szólt, nem mosolygott. A táj a hangulatával változott. Hízott a sötét, a fák felemelték kezeiket, a fű vissza húzódott a földbe. Egy kósza holló szállt el felelettünk
Testem megfeszült, szólni akartam. Kezét arcomra tette, a borosta megsercent. Szólt helyettem. Szemében szomorúság remegett. Lassan kinyújtottam kezem, megérintettem derekát. Hirtelen, mint a macskák, visszakapta kezét. Az érzelmeit eltemette, derűs arccal nézett. Érezte, hogy engem ezzel nem ráz le. Kezemmel közelebb húztam magamhoz, hogy lehelete simogasson.
Kifordult ölelésemből és elindult a kietlen tájon. A Hold, mint napvilág, ösvényt rajzolt az útból. A növények visszahúzták karmaikat utat engedve neki. Pár lépésre követtem, hogy érezze, tudja, ott vagyok. Sokáig nem nézett hátra, csak követte az ezüst ösvényt. A messzeségben a város, mint megannyi szentjánosbogár, vibrált a sötétben. Fények járták táncukat égen és a földön, mint egy rosszul komponált darab. Még ez is az ő kedvét tükrözte.
Éjjeli lámpásunk elaludt egy égi párnán. Az út csillagporrá vált, és elvitte a szél. Rám nézett kérdőn, hogy mi legyen. Arca most is derűs volt. Közel hozzá megálltam, kezem nyakára tettem, de szólni nem mertem. Féltem kimondani: Bízz bennem és szeress...

Óda az 511-es matekpéldához

Sokan a szememre vetették már, hogy csak negatívan tudok írni. Ez nem igaz, csak ritkán vagyok vidám. De igenis bebizonyítom, hogy tudok vicces is lenni és pozitív :)

Oly gyönyörű vagy, Ó, feladat,

Hogy szemem látványodra majd’ fennakad.

A zárójelfelbontás szépséges, meg a 8x,

Hogy óráról soha nem kerülök ki, az fix.

Az egyenlet megoldása 0 lesz.

Ezért szenvedtem többet,mint 5 egész perc!

Ha egész szám a négyzet gyöke, hagyhatod,

Mert a legszebbek a valós szám halmazok.

(-19+-√233)/16

A karom mindjárt leszakad.

De most már az 513-as feladat jön,

Így szívem szomorúan elköszön!

Álarc

Elbújok, nem szólok,
Álarc az, mit mutatok.
Igazi arcom nem látod,
Érzéseim mind titkok.

Néha kinézek belőle.
Mindig hiába teszem.
Újra csak megsebeznek,
Megint fel kell tennem.

Lassan már részem lesz,
Levenni többé nem merem.
Hiába próbálnám, elvesztem,
A lényem összenőtt vele.

2010.IX.30 (Rebi, Virág)

Prince Igor

Mindig probléma, hogy miképp kezdjem, mert nevem nem szeretném elárulni.

Szóval legyen így:

Üdv mindenki, Prince Igor vagyok. Ezt a nevet az első verseim óta használom, ami immár 14 évet jelent. Sosem akartam író lenni, vagy költő. Sőt, most sem tartom magam annak, Radnóti s Vavyan Fable... Ők igen. :)

'84 őszén születtem, jártam iskolákba, s most épp fotózom. Az írás számomra csak a vágyaim formába öntése. Minden történetem mögött áll egy esemény s egy nő is. Mind valakinek íródott.

Emellett sok mást is csinálok, majdnem gömb vagyok, bár a barátaim szerint inkább kocka! :)

Igyekszem fejlődni, mert készül egy regényem, ami nehezebb, mint gondoltam, s a párbeszédek nem nagyon mennek nekem. Ebben számítok mindenki segítségére.

Íme, én s a régóta vágyott fényképezőm!

SIMfóbia pályázat

Itt.

Nevezési díjas és pénznyereményes novellapályázat.

Tollal.hu pályázata

Itt a link, ha szeretnél pályázni a Tollal.hu pályázatára. 5000 karakter és legyen bizonyíthatóan valós történetről szóló mű.
Pénzdíjas!

Embléma pályázat

A művészlelkeknek sok oldala van. Gondolom jó páran közületek tudnak rajzolni is. Most egy pályázatot hirdetünk az Írd Magad! portál emblémájának elkészítésére.

Pályázati felhívás:

Készítsd el az "Írd Magad!" Fiatal írók oldala részére az általad elképzelt emblémát! Tárgyi megkötöttség nincs, de utaljon az oldal funkciójára, miszerint fiatal, kezdő, tehetséges írókat és az ő olvasóikat gyűjti egy helyre.
A pályázatodat képformátumban küldd el az irdmagad.info@gmail.com e-mail címre.
A pályázat benyújtásával hozzájárulsz ahhoz, hogy szellemi termékedet az oldalon és az oldalhoz kapcsolódó promóciós termékeken feltüntessük, valamint tulajdonjogával a továbbiakban rendelkezzünk.
Benyújtás határideje: 2011. április 30.
A benyújtott pályázatok közül öt legjobbnak tartott művet szavazásra bocsátjuk, majd a szavazatok alapján választjuk ki a portál emblémáját.
Döntés határideje: 2011. május 31.
A nyertes mű készítője ajándékba kap egy pólót, amin az oldal és az embléma is fel lesz tüntetve, továbbá nevét közzétesszük az oldalon.

Hédi és a megszemélyesítés

Ide is felteszem azokat a megszemélyesítéseimet, amiket az anti-gasztroblogomra írtam.
Ha másra nem is jók, legalább jót mosolyoghattok rajtuk.

Itt keverőtál voltam.

Úúú, de jól nézel ki abban a vákumcsomagolásban, te fél kiló túró. Nademostmár ideje lenne levetkőznöd. Gyere kérlek, te vagy a legfontosabb hozzávaló a mai vacsorához.

Jaj, de jó tapintásod van. Kicsit a villával szét kell téged nyomkodni, hogy elkeveredjen benned a többi hozzávaló. Ugye nem baj, ha most hozzád érnek azzal a villával?

Úgy. Szépen elmorzsolódtál. Nem is fájt. Most jöhettek ti, tojások. Szép két egyforma tojás vagytok. Titeket sem lehet megkülönböztetni. Hihi. Akár két tojás. A sárgája jöhet is. Zutty belém.

Pici só is kéne. Légy oly szíves, ideadnád a sót?!. Köszi.

Jöhet életünk megédesítője. A fehér arany. Csillogó kristályai halmozódnak bennem, van köztük vaníliás is. Fincsi! Hányszor is tettek belém? Nem tudom. Talán háromszor. Így is nagyon finom lesz ez a vacsora.

Most belém jöhet a 10 deka búzadara. A villával már kavarják is bennem. Hé, vigyázz azzal a szerszámmal! Nehogy megkarcold ezt a fényes felületet!

Jó. Összeállt? Hé, te! Nem teszel még bele citromhéjat? Nem? Na jó. Te tudod.

Most bemehetünk a hűtőbe. Ott mindig jó a társaság. Együtt rázzuk a többiekkel. Két óra múlva jövök!

Szóval itt vagyok megint.

Közben keményre verte valaki a tojásfehérjéket. Most éppen óvatosan hozzákeveri a masszához. Már formázza is a gombócokat.

Forr már a víz? Sót nem hagytad ki? Akkor minden rendben. Mi? Hogy ragad? Egy kicsit vizezd be a kezed. Semmi gond!

Helyre kis gombócokat formáltál ebből a kevercsből.

Mehetnek a forró vízbe. Milyen vidáman ugrálnak az edényben. Letelt már az öt perc?

Akkor gyertek ki gombóckák!

Itt van a pirított zsemlemorzsa, alig vár már benneteket. Hempergőzzetek csak. Ugye, milyen jó?!

Szépek vagytok. A cukros tejföl már kevercelődik hozzátok.

Mindjárt eltűntök abban a sötét lyukban! Jaj! Neee!

Hát ezért dolgoztam idáig?!

~ o ~

Én vagyok a hús.

Mit akar azzal a hatalmas bárddal? Jaj! Hát nem elválasztott a társaimtól! Hé, hol vagytok? Ja, látlak már benneteket. Ott sorakoztok a húsos deszkán letakarva egy darab folpackkal.
Ki ez? Valami Hannibal Lecter?
Atyaég! Most meg egy óriási kalapáccsal jön és nekünk esik vele. Hé, ez fáj! Azonnal abbahagyni. Ez súlyos testi sértés. Rendőr! Hol egy rendőr? Hát ezért fizetem én az adót?
Viszon szép karcsú lettem. Ez aztán a hatékony fogyókúra.
Már megint jön. Valamit tart a kezében, amiből fehér kristályokat szór ránk. Hű, ez nem is rossz. Egész jó ízű lettem tőle.
Már hallom az olajat sisteregni a serpenyőben. Egyik társam már benn is van. Mindjárt én is megyek, csak még meghempergőzöm itt ebben a kellemes kis lisztfürdőben.
Jaj, de jó. Én is itt vagyok. Jó ez a közös kis jakuzzi. Csak úgy pezseg körülöttünk az olaj. Szép piros vagyok már. Hé, te vadállat! Kivehetsz!
Köszi!
Most mit csinálsz? Fokhagymát teszel bele a serpenyőbe utánunk? Normális vagy? Még hogy ettől lesz jó az ízünk! Ki hallott már ilyet. Én fokhagyma nélkül is tökéletes vagyok.
Beteszel mellé? Hisz ez büdös. Juj! Most meg rám löttyinti ezt a pohár vizet.
Ez már tényleg jakuzzi. Csak ez a büdös fokhagyma ne lenne!

~ o ~

Szólítsatok csak botmixernek!

Ó, látom már megint rotyog valami a tűzhelyen. És ez a konyhai szerencsétlenség ismét felém közelít. Jaj, ne! A sejtésem beigazolódott. Megint elő akar venni. Pedig már egészen jól elfészkelődtem a kosárban, éppen elmerültem volma legmélyebb gondolataimban, erre egyszerűen csak előránt a szekrényből.

Mostanában nagyon sokszor elővesz. Határozottam nem támogatom ezt a tendenciát. Én sokkal jobban szeretek a szekrényben heverészni és álmodozni.

Jaj! Mibe merít már megint bele! Fúj, ez valami sárgás és zöldes fortyogó lé. Na, mindjárt rendet csapok itt köztetek ti, zöldségek. Csak azért. Így már mindjárt más.

De most aztán hirtelen elmosogass, aztán megyek vissza a helyemre. Jól van. Ügyi vagy. Akkor...viszlát, de ne mostanában!

~ o ~

Megjelent a Napló Light!

Íme, hát itt van. Kukkantsatok bele, és like-oljátok a Zsiráf Magazint Facebook-on, mert az egyetlen, amelyik segíti a  fiatal magyar írókat.

http://www.zsiraf.hu/e-ujsag/2011-marcius/

Kace pályázata

Kace pályázatot hirdetett a blogján.
A részleteket itt találod.
Nincs sem formai, sem tartalmi megkötés, de a téma kapcsolódjon a szlogenhez: "Romantika a roncsok között"
Szavazással döntik el a nyertest.
Nyeremény: dicsőség
Határidő: jelentkezés - március 31./ beadás - április 22.

Pajzsfelirat

Megihletett Csenge verse.
Én nem tudok verset írni, nem is akarok, de ez valahogy megszületett bennem, és nem akartam veszni hagyni.

Pillantásod minden cseppje számomra vigasz.

Csenge! Ha elfogadod tőlem, átnyújtom neked ezt a pajzsfeliratot.

Ha nem hiszel nekem

Ha nem hiszel nekem, ne tedd,

De tudd, hogy én soha nem hazudtam neked.

Köszönöm az időt, mit eltölthettem veled,

Hiányozni fog a sok nevetés és a mosolygós barna szemed.

Szerettem veled lenni, bár sok időt nem kaptunk.

Az a kevés is gyorsan elmúlt, és elveszett miattunk.

Elcsépelten hangzik, tudom, hogy fáraszt,

Hogy azt magyarázom, a szívem egy részét ott hagytam nálad.

Tökéletes

Csenge verse után kell valami vidámító, frissítő, üde. Tessék!

Egyszerűen gyönyörű vagyok. Szinte le sem lehet írni. A testem tökéletes. A színem ragyogó. A piros gömbön a fehér pöttyök bárkit ámulatba ejtenek. Ha meglátsz, magad elé emelsz, és egy pillanatra megáll az idő, ahogy szemed belefeledkezik szépségem csodálatába.

Én mégis azt szeretem, ha szabadon szállhatok, rohanhatok. A pöttyök elmosódó csíkká válnak felületemen, ahogy száguldok tova. El a szabadba, hasítva a levegőt, a cél felé.

Először felemelkedem a magasba. Imádom, ahogy a levegőmolekulák nekem ütköznek és félresiklanak az utamból. Aztán a földhöz pattanok, majd vissza a levegőbe. Látod, milyen szépen csinálom? Te soha nem lennél erre képes.

A cél előtt már nem pattogok. Tudom, hogy ahhoz, hogy oda érjek, nem szabad kapkodnom. Türelemmel kell lennem. Lenn maradok a földön. A nedves fűszálak végigsimítanak felszínemen apró fénylő csíkokat rajzolva rá. Szemmel tartom a célt és gurulok. A pöttyök már majdnem láthatóak. Lelassulok. Igen. Ideértem.

És újra! Ugyanaz a mámorító érzés. Megint repülök.

Azt hiszem, tökéletesen boldog vagyok.

Fáj a hiányod

Itt hagytál, elmentél,
Vissza többet nem néztél.

Magamra hagytál egyedül,
S nem adtál semmit emlékül.
Itt hagytál, elmentél,
Vissza többet nem tértél.

Halott szívem most is fáj,
Beszürkült az egész táj.
Elcsaltad a színeket,
Összetörted szívemet.

Elvittél minden jót,
S magára hagytad a sorvadót.
Elmentél, itt hagytál,
Hűtlen szerelmem voltál.

Napló Light beharangozó

Sziasztok!

Remélhetőleg hamarosan találkozhattok az első regényemmel a Zsiráf ifjúsági magazin http://www.zsiraf.hu/e-ujsag/ e-mellékleteként.

Nem árulok el titkokat róla, csak annyit, hogy a főszereplő, Jazz, egy nem egészen 17 éves lány, aki a szüleivel és testvérével Budapestre költözik. Az élete gyökeresen megváltozik. Meg kell küzdenie saját szorongásaival, korlátaival, önmagával, hogy alapvetően optimista természetét újra a felszínre hozza.

Jazz egy új nemzedék tagja, aki felelősséget vállal pusztuló világunkért és önmagáért ezen a világon.
Mindehhez hozzá tartozik egy izgalmas történet és egy különleges képesség is.
Kellemes, könnyed olvasmánynak ajánlom, borongós és melengető részekkel, folyamatosan íródó bejegyzésekkel, mindezt négy rövid könyvben.
Annyit azért elárulok, hogy egy hosszasan kibontakozó szerelmi történetre épül.

Jó szórakozást hozzá!


Íme két napi bejegyzés a naplóból, ami nem kötődik szorosan a cselekményhez, így semmit sem árul el előre ;-)

részlet az 1. könyvből

Kezd sötétedni. A Nap épp leesni készül a horizonton. Egy magányos szirten állok, gyökereimmel a puszta sziklába kapaszkodva. Alattam a bomló avar vészterhes szaga terjeng. Kérgemet vastag, durva barázdák szelik. Fonnyadozó leveleimet az északról érkező, sötét felhőket ráncigáló, dühödt szél csapkodja. Ágaim között a süvítő szél üvölti fájdalmát.

Snitt.

A földbe mélyen lenyúló, a szikla repedéseiben csörgedező vízfolyás felé kapaszkodó gyökereimet a felszínen simogató, üdezöld moharéteg óvón takarja be. Sötét kérgem alatt pezseg az életet adó nedvesség. Koronámat langyos szellő borzolja játékosan. Élénk, csillogó leveleim a lágyan melengető nap felé fordítják arcukat. Bennem lüktet az élet milliárdnyi apró csodája.

Snitt.

Na jó! Ez nem jött be.

Inkább hallgatok egy kis Michael Bublét, az mindig megbizserget a szívem körül.

http://www.youtube.com/watch?v=PBmiSrSDBIA

részlet a 2. könyvből

 

Társaimmal szorosan összekapcsolódva utaztunk a víz felszínén. Apró kis gömböcskék, amik mindegyikében parányi élet lüktetett. A langymeleg vízben néhány nap alatt csinos lárvává fejlődtem. Utazásomat folytattam, de most már egyedül. Láttam a többieket is, akik hasonlóképpen csüngtek a víz felszíne alatt, mint én, légcsövükkel az éltető oxigént pumpálva magukba. Cseperedtem. Amikor kinőttem a ruhámat, egyszerűen levetettem. Alatta egy másik, egy sokkal szebb és tágasabb fejlődött. Testem pompás árnyalatokban tündökölt, ízeimet káprázatos színeket ontva átragyogta a napsütés. Eljött az én időm is. Éreztem, hogy csodás élmények várnak rám. Szárnyalni, repülni vágytam. A színesen csillogó, erős kitin szárnyakat nekifeszítettem a szélnek és nekivágtam. Tudtam mit kell keresni. Éreztem magamban a szagát, számban az ízét. Meg kellett találnom. Muszáj volt.

Megtaláltam, de nem tudtam hozzáférni. A folyton szaglászó, rohangáló, csupa szőr élőlénynek nem volt olyan pontja, ahol beleszúrhattam volna remek mívű szívókámat. Csalódottan tovább szárnyaltam, míg egy helyre érkeztem, ahol minden illatos volt. Ide-oda szálldostam izgatottságomban. Az émelyítően édes és csábító illat körülvett, de várnom kellett. Meghúzódtam egy sarokban. Már nem sütött olyan forrón a nap, amikor mozgást érzékeltem. Mintha egy illatos felhő húzott volna el mellettem. Utána lódultam. Ezek az átkozott szárnyak amilyen szépek, olyan hangosak. A melegvérű meghallott. Egy csapásával csaknem a vesztemet okozta. Bosszúsan visszahúzódtam. Tovább vártam. Sötét volt, de a szagát éreztem, tudtam, hogy hol van. Odarepültem. Végre megtaláltam a helyet. Rászálltam. Éreztem kecsesen ízelt lábaim alatt a meleg lüktetést. Kiválasztottam a megfelelő helyet, kinyitottam a szívókámat, és belemélyesztettem a bőr alatt futó érbe. Áthatoltam a bőrön, majd a bőr alatti kötőszöveten, végül belemerültem a meleg áramlatba. Végre megkóstolhattam a zamatos vörös folyadékot. Nyálat fecskendeztem bele és máris éreztem, hogy könnyebben szívom az üdítő, ínycsiklandó vért. Szinte fuldokolva nyeltem mohóságomban, míg testemet eltelítette az ízletes nedű. Jóllaktam. Mehettem.

Találkoztam másokkal is. Voltak olyanok, akik különböztek tőlünk. Nagyok, erősek és leírhatatlanul szépek voltak. Hatalmas szárnyaik gyönyörűen csillogtak a fényben, karcsú testük egyszerre volt izmos és hajlékony. Ők nem ittak vért. Növények nedvét szívták. Egy darabig együtt repültem egyikükkel, de aztán eltűnt. Többé nem láttam.

Hamarosan megéreztem, hogy valami feladatom van. Vizet kellett találnom. Sokat repültem, mire odaértem. Akkor véghezvittem, ami egész eddigi életem értelme volt. Leraktam petéimet. Most már nyugalomba is vonulhatnék, de nem. Még tudom, hogy újabb lehetőségek várnak rám. Repülök tovább. Keresve a vér szagát.

Írótoborzó

Sziasztok Olvasók!

Akartok Ti is íróvá válni?

Nos, ez egy nehéz és rögös út, amit mi is választottunk. A világon mindenki arra vágyik, hogy valamilyen módon megmutassa magát többi embertársának.

Van, aki tehetséges a rajzban, festésben, formák létrehozásában. Van, aki jól tud beszélni, érzelmeket átadni arckifejezéssel, hanggal, énekkel, zenével. De szinte minden második ember, aki egy kicsit is tud helyesírni, megpróbálkozik az írással.

Ezek közé tartozunk mi is, Csengével, de nekünk ennyi nem elég. Azt szeretnénk, ha kézenfoghatnánk Benneteket, a nagybetűs Olvasókat, és bevezethetnénk Titeket a mi világunkba, hogy megmutassuk Nektek minden szépségét és rútságát, hogy átadjuk Nektek a szerelem, szenvedés, közöny élményét.

Azt szeretnénk, hogy a szívetek együtt dobbanjon velünk.

Közben pedig megkaptok egy darabot belőlünk, ami aztán bennetek él tovább.

Ha Ti is ilyen cipőben jártok és van olyan írásotok, amit megosztanátok velünk, küldjétek el az irdmagad.info@gmail.com -ra.

Próza vagy vers, bármi jöhet!

Mosolygós napokat!

Elméskedések

Az író legjobb barátai:

Ctrl+C, Ctrl+V, Crtl+Z, Delete, Backspace és a szinonímaszótár.

Meg természetesen a könyvek.

:-)

Ujjgyakorlat

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én gyakran esem abba a hibába, hogy minél hamarabb meg szeretnék írni valamit és a leírások felett elsiklom. Gyakori hibám. Éppen ezért kifejlesztettem magamnak egy kis módszert, amivel hozzászoktatom magam a leírásokhoz. Apró kis történéseket írok le olyan hosszasan és olyan kifejezően, ahogy csak tőlem telik.

1.:

Két kis piros folt rózsállott, amúgy sápadt arcán. Petyhüdt ajkai közt szabadon folyt a levegő. Láztól csillogó kék szemeit édesanyja sírástól maszatos, mégis oly kedves arcára emelte. Bágyadtan felemelte csepp kis kezét, kisimított egy őszülő, kunkor tincset a kedves arcból és utolsó leheletével, halvány mosollyal az arcán, alig hallhatóan ezt súgta: Édesanyám, ott találkozunk.

És most még oly forró teste nem mozdult többé.

2.:

A fehér virágok frissen, élénken, büszkén álltak a kis koporsó tetején. Középen egy hamvas, barackszínű liliom uralkodott. Szárán egy vízcsepp futott le, mintha megkönnyezné a gyermek halált. A koporsó a ravatalozó egy kis szobájában állt elhagyatottan, egy kopottas sárga függöny előtt. Senki nem látogatta. Estétől reggelig, reggeltől estéig nem ment be senki utolsó búcsút venni a gyermektől. Estére a virágok, mintha megérezték volna, hogy hiába tartják magukat büszkén és ontják az édes, fehér illatot, senki nem vesz tudomást róluk Azok a virágok, melyek eddig úgy tartották magukat, hogy egy úr is megirigyelte volna, mintegy varázsütésre elszomorodtak és bánatukat jelezvén, elkonyultak.

Négy feketébe öltözött férfi lépett be a kis szobába, a koporsót vállukra emelték és néma komorságukban kivonultak avval. A kis sírkertben aztán megtorpantak, rögtön a kapu mellett, és terhüket letették egy kis gödör mellé, mely sötét, éhes száját tátotta a komor világ felé. A pap egy gyors imát mormolt és intett a sírásóknak, hogy leereszthetik a porhüvelyt végső nyughelyére.

~ 0 ~

A lágy hajnali fény megvilágította karcsú alakját, amint félszegen átvágott a mező éles zöldjén. Kecses, fehér lábfején a harmatcseppek visszfényt vertek. Könnyű nyári ruhácskáját meglebbentette egy kósza hajnali fuvallat, ami sárga virágokkal átszőtt hajába is bele-belekapott. Egy ágban megakadt mezítelen lába és karjait előre nyújtva, mint egy lassított felvétel, a földre zuhant. Felhorzsolt karjait kitámasztva feltérdelt, és vakon kutatott a friss fűben az után a valami után, amit pár perccel előbb még jobb kezében tartott. Világtalan szeme hiába szegeződött a saras talajra, nem látott semmit. Vak szeméből ezüstösen csordult ki egy csillogó könnycsepp.

Egyetlen kincsét a fűben hagyva, leverten, sárosan, maga előtt tapogatózva ballagott haza. A kis szív alakú medál a lánccal együtt örökre a földben maradt elrejtve, a barna tincset őrizve.

~ 0 ~

Szenvtelenül ült a kis patika talán legkényelmetlenebb székén. Magába roskadva bámult bele egyenesen a semmibe. Egy kisgyerek, édesanyja térdei közül, kíváncsian szemlélte. De szőke fürtjeit lobogtatva, nagy zöld szemeit egyszer csak a falon függő plakátra emelte és a férfi mintha eltűnt volna, nem nézett rá, nem is foglalkozott vele többet. Egy vásárló távozott és egy másik lépett helyébe. Az eladó mogorván megérdeklődte, hogy mit óhajt. A nő a kezében tartott rongyosra gyűrt papírokat a pultra helyezte és szemlesütve, félénken előre tolta. Az eladó türelmetlenül emelte fel őket és olvasni kezdte. Míg összekapkodta a szükséges holmikat, a széken ülő férfi felállt, kinyitotta az ajtót és dolga végezetlenül kilépett a szűk üzlethelységből, láthatatlan terhektől gorbe vállal. Kint szakadt az eső.

Surányi Csenge

Színdarab

Éreztem, ahogy a melegség fokozatosan hagyja el testemet, miképpen ő távolodott el tőlem. Ösztönszerűen húztam vissza magamhoz. A testem még kívánta a jól eső simogatást, melyet puha bőre nyújtott. A cirógató, lágy meleget, amit törékeny teste, minden pillanatban sugárzott. Azt a finom, minden parfümnél érzékibb, csalogatóbb illatot, amit csak úgy árasztott felém testének összes pórusa, kéjes dorombolásra bíztatva a bennem lakozó gyilkoló gépet.

De az ép ész felül kerekedett a vágyakon. Megint.

Döntöttem! Elhatározásom megmásíthatatlansága és megvétózhatatlan mivolta, hideg precizitással, már-már érzéketlen ürességgel töltött el.

Döntésemnek két oka volt. Az első, elhanyagolhatóbb ok a családom miatti aggodalom volt.

Azt mondtam, elhanyagolható!? Úgy értettem, a másik indok mellett elhanyagolhatóbb. Természetesen kétségbeeséssel töltött el az a tudat, hogy bármely családtagom az életét vesztheti a bolygó másik felén folyó csatározásban, mely csupán pár órája vette kezdetét, és melyben gyáván, megfutamodva, kegyeskedtem nem részt venni.

A második ok a szerelem volt, mely most lefoglalta elmém, testem, s érzéseim közel egészét.

Most, hogy kicsit kiszakadtam a mindennapok folyamatos ütemszerűségéből, most, hogy egy nem szokványos érzés vonta kétségbe józan ítélőképességemet, most, hogy talán épeszűbben gondolkodom, mint valaha, most döntöttem. És döntésem végérvényes. Az eltökéltség felruházott azzal a különös lelki energiával, amire most szükségem volt, hogy elkezdhessem minden idők leghitelesebb színdarabját. Azt a színdarabot, amiben a főhős 180 fokos fordulatot tesz és minden addigi szavát, tettét és érzését meghazudtolva, szerelmese szemébe nézve, már-már az Isten-káromláshoz fogható bűnt követ el.

Továbbra is magzatpózban kucorogtam a földön, szertefoszlott reményem halk, tétovázó lépteit várva. Nem váratott magára sokáig.

Ugyanazt a pózt vette fel, mint mielőtt elment, hogy elvégezze emberi teendőit.

Megcsapott ártatlan jóságának a szele, mellyel háromnegyed éve megbabonázott, magához láncolt. De én könyörtelenül játszottam tovább az hős szerelmest, aki a családjáért aggódik, és kedvesétől várja a vigaszt.

Leszállt a hajnal is. Szegénykém egész éjszaka itt virrasztott velem, forró ölelésébe zárva. Tudtam, hogy már nem soká kell várni. Mindjárt mély álomba zuhan, és akkor kezdetét veheti a második felvonás.

Surányi Csenge

Közös munkánk - Ígéret

Csengével az internet segítségével találtunk egymásra. Volt egy alapötletem egy könyvről, ami nem szól vámpírokról, vérfarkasokról, sőt, angyalokról sem. Fénylő lelkekről szól.

A könyv két főszereplője a női lélek, Hajnal és a férfi lélek, Ígéret. Tulajdonképpen a nemük nem is igazán fontos.

A lelkek a történetet megelőzően, egy korábbi életükben találkoztak és egymás iránt különös vonzódást kezdtek érezni. A konfliktus abból adódik, hogy a két lélek nem találkozhat, mivel Hajnal egy női testbe, Zianába van zárva, ami miatt elvesztette lélek emlékeit, míg Ígéret a mellé beosztott őrző lélek.

Főhőseink csodálatos képességeket szereznek, hogy az ember és léleklét határait átlépjék, és végül a gonosz Sors sem tudja megakadályozni, hogy igazi társakká váljanak.

Garantáltan jó szórakozás, különösen, hogy ketten írjuk. A cselekmény folyton formálódik, igazodunk a másikhoz. Néha minket is meglepetések érnek, de ne aggódjatok! A vége biztosan hepiend lesz.

A teljes művet a bal oldali oszlopban található külön oldalra tesszük fel, folyamatosan, ahogy íródik.

Ízlítő a műből...

Prológus

Hajnal:

Nem tudtam mi vár rám odaát. Csak azt tudtam, hogy itt már nem jó. Nem jó, ha Ő nem lehet velem. Mert elvették tőlem.

Megvolt az esélye annak is, hogy hiába az egész, többé nem találkozom vele. Akkor sem, ha olyanná válok, mint Ő. Soha nem fogunk együtt repülni. Mert Azok nem engedik. De akkor már nem leszek ember. Nem tudok nekik problémát okozni. Most az vagyok. Egy probléma, amit meg kell oldani. Ha olyanná válok, mint Ők, akkor már nem jelenthetek problémát, vagy mégis?

Mi van, ha nem is engednek be? Ha kopogtatok az ajtón és nem egy segítő kéz nyúl ki, hanem az ajtót nyitó kéz eltaszít, és olyan mélyre zuhanok, ahonnan már nincs visszaút. A mélység magával ragad és többé nem ereszt.

Erre nem is szabad gondolni. Ha elveszítem a hitem, hiába volt az egész. Pedig már látom a fényt, valahol távol. Különös fény. Éteri színek keveregnek benne, mint egy szappanbuborék felszínén megtorpanó napsugár. Különös. Vonzó. És talán ott vár rám Ő.

Remélem!

Ígéret:

Hajnal, ki tudja miért, olyan előkelő helyet foglalt el az életemben, a gondolataimban, hogy neki többet mutattam meg magamból, önszántamból, mint másnak egész életem során.

Egy tapasztalatlan lélek azt mondaná erre az érzésre, hogy szerelem. De még én sem tudom behatárolni ezt, a több száz évemmel.

Ziana lelkéhez csapódtam. Egy láthatatlan kötelék fűz Hajnalhoz, aki benne él, mindaddig, amíg ő létezik.

Bár Hajnallal csak akkor lehetek, ha ő már nem lesz, Sors - kegyetlen fintorral - mégis mellé rendelt, hogy őrizzem. Hát megtettem és furcsa módon megszerettem. Talán a benne lakozó Hajnal miatt, talán nem. Egyetlen feladatom volt, hogy életben tartsam, míg a végzete eléri. Aztán tovább léphetek és egy felsőbb célért küzdhetek.

De Sors ezt is megakadályozta.

Balogh P. Hédi - Mesék gyerekeknek

Felkerült egy külön oldalra, amit a bal oszlop alján találsz, egy kezdődő mesekönyvem. Ezek a mesék igazából nem is mesék, hiszen semmi olyasmi nem történik bennük, ami a való életben nem történhetne meg. A helyszín valós, a szereplők valóságosak és semmi csoda nem történik velük. Legalábbis a szó mesei értelmében.

Velük hétköznapi csodák történnek meg.

Élvezd az olvasást!

Ha tetszik, folytatom.

Like?

Surányi Csenge Nikolett bemutatkozása

Jól jegyezzétek meg a 2. keresztnevem, mert valószínűleg soha többet nem látjátok :)
Nemrég töltöttem be a 17. életévemet. Egészen pici korom óta betű mániás vagyok. Jobb szóval nem tudom kifejezni a vonzódásom az írásművészet iránt.
6 évesen írtam meg az első versemet, de nem gondoltam arra soha, hogy író legyek. Kisebb koromban utcazenész szerettem volna lenni, de amint cseperedtem, egyre jobban vonzódtam a színház világához. Természetesen az első célom a színészet volt, de aztán rájöttem, hogy dirigálni jobban tudok, nosza akkor egyből rendező szerettem volna lenni.
De az utóbbi időben egyre többet írok, szinte már csak így tudom kifejezni magam, és rájöttem, hogy dramaturg szeretnék lenni :) Mindent meg is teszek ennek érdekében.
Hédi azt mondja, a verseim jobbak, mint a prózáim, úgyhogy nagyon hajtok, hogy egy szintre hozzam mind a kettőt :D
Szükségem lesz a véleményetekre a fejlődés érdekében :)
Itt egy kép rólam:

Remélem élvezni fogjátok az írásaimat :)

Balogh P. Hédi bemutatkozása

Sziasztok!

Hédi vagyok.
Tudjátok mit utálok a legjobban? Amikor megkérdeznek egy írót arról, hogyan lett belőle író, és az a válasza, hogy ő már egész kicsi korában is író akart lenni és már tizenévesen születtek művei.
Ilyenkor mindig kikívánkozik belőlem kedvenc idézetem Kurt Vonnegut-tól, amit most nem írok le. Ha elolvassátok a Kékszakállt, megtudjátok, mire gondolok.
Abban egyetértek velük, hogy valóban, írónak nem elég születni. Nagyon kell akarni is. Az írót teremteni kell, sok-sok betű leírásával és tengernyi elolvasásával.

Csenge azt mondja rólam, hogy hasonítok Meg Cabot-ra. Állítja, hogy még külsőre is. Hümm. Szóval, ha szereted Meg Cabot írásait, akkor az enyémet is szeretni fogod.
Valószínűleg soha nem leszek olyan gazdag és sikeres mint ő, mivel álláspontom szerint a hagyományos könyvkiadásnak leáldozott, és emiatt az írásaimat mindenki szabadon megtekintheti az internet segítségével.


Ha tetszik neked az írásom, akkor csatlakozz a Facebook-os közösségünkhöz és dobj egy like-ot!
Írd Magad!