Egyszerűen gyönyörű vagyok. Szinte le sem lehet írni. A testem tökéletes. A színem ragyogó. A piros gömbön a fehér pöttyök bárkit ámulatba ejtenek. Ha meglátsz, magad elé emelsz, és egy pillanatra megáll az idő, ahogy szemed belefeledkezik szépségem csodálatába.
Én mégis azt szeretem, ha szabadon szállhatok, rohanhatok. A pöttyök elmosódó csíkká válnak felületemen, ahogy száguldok tova. El a szabadba, hasítva a levegőt, a cél felé.
Először felemelkedem a magasba. Imádom, ahogy a levegőmolekulák nekem ütköznek és félresiklanak az utamból. Aztán a földhöz pattanok, majd vissza a levegőbe. Látod, milyen szépen csinálom? Te soha nem lennél erre képes.
A cél előtt már nem pattogok. Tudom, hogy ahhoz, hogy oda érjek, nem szabad kapkodnom. Türelemmel kell lennem. Lenn maradok a földön. A nedves fűszálak végigsimítanak felszínemen apró fénylő csíkokat rajzolva rá. Szemmel tartom a célt és gurulok. A pöttyök már majdnem láthatóak. Lelassulok. Igen. Ideértem.
És újra! Ugyanaz a mámorító érzés. Megint repülök.
Azt hiszem, tökéletesen boldog vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése