Közös munkánk - Ígéret

Csengével az internet segítségével találtunk egymásra. Volt egy alapötletem egy könyvről, ami nem szól vámpírokról, vérfarkasokról, sőt, angyalokról sem. Fénylő lelkekről szól.

A könyv két főszereplője a női lélek, Hajnal és a férfi lélek, Ígéret. Tulajdonképpen a nemük nem is igazán fontos.

A lelkek a történetet megelőzően, egy korábbi életükben találkoztak és egymás iránt különös vonzódást kezdtek érezni. A konfliktus abból adódik, hogy a két lélek nem találkozhat, mivel Hajnal egy női testbe, Zianába van zárva, ami miatt elvesztette lélek emlékeit, míg Ígéret a mellé beosztott őrző lélek.

Főhőseink csodálatos képességeket szereznek, hogy az ember és léleklét határait átlépjék, és végül a gonosz Sors sem tudja megakadályozni, hogy igazi társakká váljanak.

Garantáltan jó szórakozás, különösen, hogy ketten írjuk. A cselekmény folyton formálódik, igazodunk a másikhoz. Néha minket is meglepetések érnek, de ne aggódjatok! A vége biztosan hepiend lesz.

A teljes művet a bal oldali oszlopban található külön oldalra tesszük fel, folyamatosan, ahogy íródik.

Ízlítő a műből...

Prológus

Hajnal:

Nem tudtam mi vár rám odaát. Csak azt tudtam, hogy itt már nem jó. Nem jó, ha Ő nem lehet velem. Mert elvették tőlem.

Megvolt az esélye annak is, hogy hiába az egész, többé nem találkozom vele. Akkor sem, ha olyanná válok, mint Ő. Soha nem fogunk együtt repülni. Mert Azok nem engedik. De akkor már nem leszek ember. Nem tudok nekik problémát okozni. Most az vagyok. Egy probléma, amit meg kell oldani. Ha olyanná válok, mint Ők, akkor már nem jelenthetek problémát, vagy mégis?

Mi van, ha nem is engednek be? Ha kopogtatok az ajtón és nem egy segítő kéz nyúl ki, hanem az ajtót nyitó kéz eltaszít, és olyan mélyre zuhanok, ahonnan már nincs visszaút. A mélység magával ragad és többé nem ereszt.

Erre nem is szabad gondolni. Ha elveszítem a hitem, hiába volt az egész. Pedig már látom a fényt, valahol távol. Különös fény. Éteri színek keveregnek benne, mint egy szappanbuborék felszínén megtorpanó napsugár. Különös. Vonzó. És talán ott vár rám Ő.

Remélem!

Ígéret:

Hajnal, ki tudja miért, olyan előkelő helyet foglalt el az életemben, a gondolataimban, hogy neki többet mutattam meg magamból, önszántamból, mint másnak egész életem során.

Egy tapasztalatlan lélek azt mondaná erre az érzésre, hogy szerelem. De még én sem tudom behatárolni ezt, a több száz évemmel.

Ziana lelkéhez csapódtam. Egy láthatatlan kötelék fűz Hajnalhoz, aki benne él, mindaddig, amíg ő létezik.

Bár Hajnallal csak akkor lehetek, ha ő már nem lesz, Sors - kegyetlen fintorral - mégis mellé rendelt, hogy őrizzem. Hát megtettem és furcsa módon megszerettem. Talán a benne lakozó Hajnal miatt, talán nem. Egyetlen feladatom volt, hogy életben tartsam, míg a végzete eléri. Aztán tovább léphetek és egy felsőbb célért küzdhetek.

De Sors ezt is megakadályozta.