Éreztem, ahogy a melegség fokozatosan hagyja el testemet, miképpen ő távolodott el tőlem. Ösztönszerűen húztam vissza magamhoz. A testem még kívánta a jól eső simogatást, melyet puha bőre nyújtott. A cirógató, lágy meleget, amit törékeny teste, minden pillanatban sugárzott. Azt a finom, minden parfümnél érzékibb, csalogatóbb illatot, amit csak úgy árasztott felém testének összes pórusa, kéjes dorombolásra bíztatva a bennem lakozó gyilkoló gépet.
De az ép ész felül kerekedett a vágyakon. Megint.
Döntöttem! Elhatározásom megmásíthatatlansága és megvétózhatatlan mivolta, hideg precizitással, már-már érzéketlen ürességgel töltött el.
Döntésemnek két oka volt. Az első, elhanyagolhatóbb ok a családom miatti aggodalom volt.
Azt mondtam, elhanyagolható!? Úgy értettem, a másik indok mellett elhanyagolhatóbb. Természetesen kétségbeeséssel töltött el az a tudat, hogy bármely családtagom az életét vesztheti a bolygó másik felén folyó csatározásban, mely csupán pár órája vette kezdetét, és melyben gyáván, megfutamodva, kegyeskedtem nem részt venni.
A második ok a szerelem volt, mely most lefoglalta elmém, testem, s érzéseim közel egészét.
Most, hogy kicsit kiszakadtam a mindennapok folyamatos ütemszerűségéből, most, hogy egy nem szokványos érzés vonta kétségbe józan ítélőképességemet, most, hogy talán épeszűbben gondolkodom, mint valaha, most döntöttem. És döntésem végérvényes. Az eltökéltség felruházott azzal a különös lelki energiával, amire most szükségem volt, hogy elkezdhessem minden idők leghitelesebb színdarabját. Azt a színdarabot, amiben a főhős 180 fokos fordulatot tesz és minden addigi szavát, tettét és érzését meghazudtolva, szerelmese szemébe nézve, már-már az Isten-káromláshoz fogható bűnt követ el.
Továbbra is magzatpózban kucorogtam a földön, szertefoszlott reményem halk, tétovázó lépteit várva. Nem váratott magára sokáig.
Ugyanazt a pózt vette fel, mint mielőtt elment, hogy elvégezze emberi teendőit.
Megcsapott ártatlan jóságának a szele, mellyel háromnegyed éve megbabonázott, magához láncolt. De én könyörtelenül játszottam tovább az hős szerelmest, aki a családjáért aggódik, és kedvesétől várja a vigaszt.
Leszállt a hajnal is. Szegénykém egész éjszaka itt virrasztott velem, forró ölelésébe zárva. Tudtam, hogy már nem soká kell várni. Mindjárt mély álomba zuhan, és akkor kezdetét veheti a második felvonás.
Surányi Csenge
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése